megint elmaradt a tavasz

Egymás után következnek a "ha ennek vége, majd akkor" időszakok. Egybefolynak, észrevétlen fedik át egymást. Sosem gondoltam magamról, hogy ilyen életet fogok élni. Létezik egyensúly vagy csak áltatom magam?

A kibontakozó felnőttkor egy stresszes, nyomasztó változatát élem. Képtelen vagyok megérteni, miért tudnak mások bűntudat nélkül visszaélni azzal a szabadsággal, amit én igénybe sem merek venni. Érzem a felelősségemet a saját életemben, talán túlságosan is, és ez okozza azt a mérhetetlen feszültséget, ami állandó aggodalmat biztosít számomra. (Mindig kell valami, csak éljek vele együtt, ugye.) Érzem a felelősségemet, ugyanakkor nagyon szűkösen vagyok a korlátok között. Magamnak kellene lehetőségeket teremtenem, ez azonban olyan döntésekkel jár, amiket nem tudok vállalni. Talán itt van az, ahol tudattalanul kitolom ezt a szakaszt.